| Erdei Zsolt is beszállt a Molnár Áron [2024-05-09]Az ökölvívó szerint nem lehet kizárólag az anyagi szempontokat nézni. |
| A 70. születésnapját ünneplő Taróczy Balázs sok mindent másképpen csinálna mai fejjel [2024-05-09]A magyar tenisz élő legendája két tanáccsal látta el a mai fiatal játékosokat. |
| Megkérték őket, hát bevásárolták magukat Gerendaiék a MÁK étterembe [2024-05-09] Fejlődni akart a MÁK étterem, de nem volt elég tőkéjük, ezért megkeresték Gerendai Károly cégét. A Costes Group felerészben beszállt a MÁK-ba, de a tulajdonrészhez jutott Mizsei János séf is. |
| Egyszer csak énekelni kezdett a Katona József Színház társulata a Mikszáth téren [2024-05-09] Nagy Ervinnel, Rezes Judittal, Pálmai Annával és a készülő, második Csinibaba Táncdalfesztivál több résztvevőjével adott meglepetéskoncertet a belvárosban a Katona József Színház. |
| Belülről jött ember azt mond, amit akar - bizonyítékok nélkül is nagyot szólnak Magyar Péter történetei a NER-ről [2024-05-09] A zsebéből 500 eurósokat előhúzó Orbán. A vacsorák, ahol a hatalmasok ellopják az országot. Értesülések a miniszterelnök közvetlen környezetéből. A Várban pezsgőző Kocsis. Magyar Péter, a kiugrott fideszes történetei nagyon betalálnak, és mintha senki nem is várná, hogy alátámassza ezeket bármivel. Bábel Vilmos írása. |
| A vasúti sínek közelében akartak főzőcskézni, több mint 150 négyzetméternyi terület kapott lángra Zuglóban [2024-05-09] A tűzoltók sikeresen eloltották a lángokat. |
| Gombák hasznosítják újra a régi gumiabroncsokat és építési hulladékot [2024-05-09]Általában, ha valami a szemétbe kerül, az értéktelen. Mindig voltak azonban, akik a szemétben erőforrást láttak, ahogy a Mycocycle nevű cég is, amely gombákat tenyészt a szeméten, hogy valami jobbá változtassa azt. |
| Kunovics Katinka férjhez ment, de Gáspár Győző igencsak megnehezítette a dolgát [2024-05-09] |
| Erdei Zsolt is beszállt a Molnár Áron-Hajdú Péter szájkaratéba [2024-05-09]Az ökölvívó szerint nem lehet kizárólag az anyagi szempontokat nézni. |
| Micimackónak öltözött aktivistával próbált demonstrálni Hszi Csin-ping ellen Tompos Márton, akit korábban piros sapkás kínaiak vontak kérdőre [2024-05-09] A Momentum alelnöke szerdán EU-s zászlókat tett az Erzsébet hídra, amikor kínai férfiak vették körül. Azt akarták tudni, nem tajvani vagy tibeti zászló van-e nála. A párt politikusai és aktivistái csütörtökön Micimackóval tüntettek volna Hszi Csin-ping ellen, de nem jutottak a közelébe. |
| A Mrs. Doubtfire gyereksztárjai 31 év után újra együtt: friss fotójuk meghatotta a rajongókat [2024-05-09]Fantasztikus közös fotó terjeng a neten a sikerfilm szereplőiről. |
| Katonai ceremóniával fogadták a kínai elnököt a budai Várban [2024-05-09]Katonai ceremóniával fogadták Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát csütörtökön a budai Vár Oroszlános udvarában. |
| Itt van a cigánykártya jóslata júniusra: Sorsfordító szerelem jön, de a karriered is tartogat meglepetéseket [2024-05-09]Ha érdekel egy őszinte jóslás, akkor a cigánykártya tökéletes választás számodra. Ez a jóslás kertelés nélkül árulja el a jövődet, beleértve olyan fordulatokat is, amelyekre fel kell készülnöd. Nézzük, mit mutatnak a kártyák a júniusra. |
| Útban volt otthon a sok bontott autóalkatrész, áthordta inkább az erdőbe egy kaposvári férfi [2024-05-09] Akár felfüggesztett börtönbüntetést is kaphat. |
| Itt vannak az angolérettségi nem hivatalos megoldásai [2024-05-09]A középszintű angolérettségi szövegértési részénél többek között az állatkerttel, a hírek káros hatásával, Edinburgh-val és a karácsonyi dekoráció témakörével kellett megküzdeniük ma az érettségizőknek, most mutatjuk a nem hivatalos megoldásokat. |
| Újratárgyalják az árnyék miatt pereskedő szomszédok ügyét [2024-05-09]Ugyan még végérvényesen nem örülhetnek, de mindenképpen hatalmas sikert ért el az a család, aminek a tagjai azért perelték be három éve a szomszédaikat, mert azok úgy építették meg az ikerházukat, hogy azzal |
| A teljes áramhálózat megújul [2024-05-09] Az egyre több, hálózatra kapcsolt napelemes rendszer és a folyamatosan növekvő áramigény miatt az energiahálózatot teljesen meg kell újítani, hogy kiszolgálhassa jövőbeli igényeinket. Az E.ON ezért egymilliárd eurót fordít áramhálózatának megújítására a következő években, innovatív megoldásokat alkalmazva. Ahhoz, hogy könnyebben megértsük a fejlesztés okait és szükségességét, Papp Gergő segítségét kértük. |
| A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot [2024-05-09]A tűzszünet a legjobb módja annak, hogy megkíméljék a túsznak elhurcolt izraeliek életét. |
| Karsai Dániel ugyanazt kéri Sulyok Tamástól, mint januárban Novák Katalintól, mert [2024-05-09] Az alkotmányjogász Novák részéről nyitottságot tapasztalt a kegyelmi jogkör gyakorlására vonatkozóan, |
| Vilmos herceg mindent bevallott Katalinról: ez zajlik közöttük [2024-05-09]Ezt nem bírta szó nélkül hagyni! |
| Tényleg itt tartunk? Cegléden kakaós csigákat és pénzt rabolt gyerekektől ez a férfi [2024-05-09]Kiraboltak egy fiatalkorút a ceglédi vasútállomáson, ahol a támadó pénzt és élelmet követelt tőle, majd arra kényszerítette, hogy bankkártyájával vegyen neki élelmiszert. A Ceglédi Járási Ügyészség rablás bűntette és lopás miatt állítja bíróság elé az elkövetőt, aki korábban is próbálkozott már lopással. |
| Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, ez váltotta ki a durva indulatokat [2024-05-09]Eddig úgy tűnt, megússza, de most... |
| Marozsán Fábián reméli, hogy visszatalál korábbi salakos teljesítményéhez [2024-05-09]A szezonban tompább a játéka, támadóként sokat hibázik, a védekezés meg nem az ő stílusa. |
| Tilos zászlókat kitűzni, mert itt a kínai elnök? [2024-05-09]Nagyon úgy tűnik. |
| VV Vera úgy gyűjti a parkolási bírságokat, mintha muszáj lenne: A pénz az egyik fő motiváció nekem [2024-05-09] |
| Többször kiegyenesítette a kanyarokat egy benyugtatózott nő, végül letért az útról, és súlyosan megsérült [2024-05-09] Árokba borulás lett az autózás vége. |
| Teqball [2024-05-09]A sikeres budapesti nyitány után Miskolcon folytatódik a MOL Országos Teqball Bajnokság II. fordulója. Május 18-án és 19-én többszörös világ- és Európa-bajnokokat láthat a közönség a DVTK Multifunkciós Sportcsarnokában. |
| Joe Biden először figyelmeztette Izraelt: [2024-05-09]Joe Biden egy friss interjúban kijelentette, visszatarthatják az Izraelnek szánt bombákat és tüzérségi lövedékeket. |
| Horner állítja: barátok maradnak Newey-val [2024-05-09]Cáfolja a Red Bull F1-es főnöke azokat a híreszteléseket, miszerint a tervezőzseni azért távozik tőlük, mert megromlott a kapcsolatuk. |
| Elég nagy baj van sok magyar macskatartóval [2024-05-09] Hiába ismerik a magyarországi macskatartók a felelősségteljes állattartás elveit, mégsem gyakorolják azokat |
| Felfegyverzett albánokra csapott le a NAV az M5-ös autópályán [2024-05-09]A pótkerékbe rejtették a pisztolyokat és a hangtompítókat. |
| Ancelotti: A Real-játékosokat a BL-ben mindig átjárja valami különleges erő, ez varázslat [2024-05-09]Tuchel szerint sok idő lesz, mire ezt a vereséget a Bayernnél feldolgozzák. |
| Szerettek volna, de nem tudtak bilit és vécékefét venni Mészárosék szállodái a Kisfaludy-programból [2024-05-09] Biliket, vécékeféket, gyermekkádakat, pelenkaszemeteseket is akartak vásárolni a Hunguest Hotels Zrt. szállodaláncához tartozó egységek a Kisfaludy-program támogatásaiból, de pont erre nem kaptak forrást. Ilyen olcsó tételek ugyanis nem voltak elszámolhatók. |
| Többször kiegyenesítette a kanyarokat egy benyugtatózott nő, végül letért az útról és súlyosan megsérült [2024-05-09] Árokbaborulás lett az autózás vége. |
| Biden figyelmeztet: leállítják bizonyos fegyverek szállítását, ha Izrael megszállja Rafahot [2024-05-09] Már az amerikai elnök is kimondta: visszatarthatják az Izraelnek szánt bombákat és tüzérségi lövedékeket. |
| Kunovics Katinka esküvő fotója: 45 évesen férjhez ment, és külföldre költözött [2024-05-09]Kunovics Katinka és kedvese május 3-án mondták ki a boldogító igent. Zoltánnal négy éve vannak együtt. |
| Zelenszkij mindent elárult: erről beszéltek telefonon Orbán Viktorral [2024-05-09]Volodimir Zelenszkij az X-en számolt be az Orbán Viktorral való tárgyalásának részleteiről. Az ukrán elnök és a magyar miniszterelnök telefonon tárgyaltak, és fontos témákról osztották meg egymással a gondolataikat. |
| Érettségi 2024: angolból ezek voltak az idei feladatok [2024-05-09]Nézze meg, milyen feladatokat kaptak a vizsgázók az idei angolérettségin. |
| Itt a hatalmas öröm: Ördög Nóra férjével egyszerre rakta ki a csodálatos hírt, sokat vártak rá, de most egy számmal árulták el a csodát [2024-05-09]Nánási Pál annyira boldog. |
| Szerették volna, de nem tudtak bilit és WC-kefét venni Mészárosék szállodái a Kisfaludy-programból [2024-05-09] Biliket, WC-keféket, gyermekkádakat, pelenkaszemeteseket is akartak vásárolni a Hunguest Hotels Zrt. szállodaláncához tartozó egységek a Kisfaludy-program támogatásaiból, de pont erre nem kaptak forrást. Ilyen olcsó tételek ugyanis nem voltak elszámolhatók. |
| Kunovics Katinka esküvő fotója: 45 évesen férjhez ment és külföldre költözött [2024-05-09]Kunovics Katinka és kedvese május 3-án mondták ki a boldogító igent. Zoltánnal négy éve vannak együtt. |
| Lesújtó számokat mutatnak a kórházi várólisták: több mint 47 ezren várnak valamilyen műtétre [2024-05-09]Az államilag finanszírozott egészségügyben Magyarországon tovább nőttek a várólisták. Immár 47 ezernél is több beteg vár műtéti beavatkozásra, ami kiemeli az egészségügy finanszírozásának és a betegek tájékoztatásának kritikus fontosságát. |
| Férjhez ment Kunovics Katinka, könnyfakasztó ajándékot kapott a kislányától [2024-05-09]Erre legszebb álmaiban sem gondolt volna. |
| Káosz: vonattal ütközött egy autó, brutális késések várhatóak több vonalon is [2024-05-09]A helyszínelés miatt 9-10 óra között várhatóan két helyen is szünetel a forgalom, az utasokat ebben az időszakban pótlóbusz szállítja majd. |
| Férjhez ment Kunovics Katinka... és rögtön el is hagyta az országot [2024-05-09]Négy év után végre örök hűséget fogadott egymásnak a zenészpár, akik az esküvő után egyből külföldre vették az irányt. |
| F1-Archív: Button majdnem lekéste pole-pozícióját [2024-05-09]Raikkönen életét pedig egy gumimelegítő paplan keserítette meg az időmérőn. Megszavazták a büntetőpontokat, betiltották az F-csatornát és leigazolták Webbert: az F1 hírei május 9-ről az évek során. |
| Kolléganőnk pár perc alatt megszüntette a nyak- és váll fájdalmát: megmutatja a szakértő a legjobb gyakorlatokat [2024-05-09]Ha sokat ülsz és fáj a nyakad és a vállad, ezek a gyakorlatok a legjobb megoldást nyújtják. Napi pár perc, és gyorsan elmúlik a fájdalom. |
| Hatmilliárdot fizetett az Erzsébet-táborokat működtető alapítvány az egymilliárdos állami támogatással épült élményparkért [2024-05-09] A zalaszabari létesítmény korábban a nagyközönség előtt is nyitva állt. A jövőben beteg, gyógyuló és rászoruló gyerekek használhatják majd ingyenesen. |
| Biden figyelmeztet: leállítják bizonyos fegyverek szállítását, ha Izrael megszállja Rafaht [2024-05-09] Már az amerikai elnök is kimondta: visszatarthatják az Izraelnek szánt bombákat és tüzérségi lövedékeket. |
| Origami ihlette hernyót fejlesztettek, amely forradalmat indíthat a robotépítésben [2024-05-09]A Princeton és az Észak-Karolinai Állami Egyetem mérnökei kifejlesztettek egy egyedülálló, hernyó alakú robotot, amely az origami által inspirált technikákat ügyesen alkalmazza a mozgáshoz, a tárgyak hordozásához és az alakváltoztatáshoz. Ez az innováció azt ígéri, hogy újradefiniálja a puha robotok működését, mivel az ősi papírhajtogatás művészetét ötvözi a legmodernebb tudománnyal. |
| Napi horoszkóp: a Szűz kibékül a szerelmével, az Ikrek álmai valóra válnak, a Bika megtalálja a megoldást egy szokatlan gondra [2024-05-09]Kedves Mérleg! Legyél figyelmes, mert akár valami kincset érő holmit is találhatsz az utcán. |
| Volt, aki örült, volt, aki rendőrt hívott, amikor budapesti kínaiakat kérdeztünk Hszi Csin-pingről [2024-05-09]Sokak szerint mindkét ország jól járhat az elnök látogatásával. Villámriport. |
| [2024-05-09]Tizenkétezer éve már biztosan velünk vannak, legalábbis ennyi idős a legrégebbi kutyacsont, amit ismerünk. Volt időnk kiismerni őket, s olyan tulajdonságokat társítani hozzájuk, mint a hűség, vagy hogy az ember legjobb barátai. |
| Magyarországon kiemelten fontos az emlő-és méhnyakrákszűrés [2024-05-09]Magyarországon nagyon jól működik a rákszűrési rendszer, azokon a kockázati területeken, ahol a rákos megbetegedések kiemelten megjelennek, már bevezették a szűrővizsgálatokat, kiemelten az emlőszűrés vagy a méhnyakrákszűrés területén |
| Fitnesz és testépítés [2024-05-09]Három Európa-bajnok, egy ezüstérmes és négy bronzérmes a Santa Susannában megrendezett Európa-bajnokságon. A Magyar Fitness és Testépítő Szövetség információi szerint A spanyolországi kontinensbajnokságon Bogdán Szofia (artistic fitness -163 cm), Tomsits Linda (acrobatic fitness +163 cm) és Pásztor Lilien (junior fit model) szerzett Európa-bajnoki aranyat. Kolozsvári Veronika a masters bodyfitnessben (45-49 évesek kategóriája) felállhatott a dobogó... |
| Friss felmérés szerint a katalánok 41 százaléka támogatja a függetlenséget [2024-05-09]A kutatás abból az alkalomból készült, hogy a hét végén helyhatósági választásokat rendeznek az északkelet-spanyolországi tartományban. |
| Matolcsy György felszólalt a Dubai FinTech Summit nyitó eseményén [2024-05-09]Az esemény második alkalommal mutatja be a pénzügyi innovációkat, amely globális mérföldkövet jelent a fintech iparágban. |
| Orosz külügyminisztérium: következményei lesznek, ha brit fegyverrel támadják Oroszországot [2024-05-09]Arra szólították fel, gondolkozzon el, milyen katasztrofális következményekkel járnak elkerülhetetlenül London ellenséges lépései. |
| Különös jelenetek az Erzsébet hídon: Tompos Mártont körbevették a kínai aktivisták egy EU-s zászló miatt [2024-05-08]A piros sapkás emberekről készített felvételeket Tompos Márton, a Momentum politikusa osztotta meg. Állítása szerint a kínai nagykövetség küldöttei arra voltak kíváncsiak, hogy az Momentum alelnöke milyen zászlókat helyezett ki az Erzsébet hídra, miközben Magyarországra érkezik a kínai elnök. |
| Sötét, bűzös szennyvíz ömlik a folyóba Tápiószentmártonnál [2024-05-08]A település polgármestere szerint a szennyeződés szűrésére szalmabálákat tettek a Tápióba. |
| Valakinek óriási mázlija volt ma este: nézze meg gyorsan, hátha Ön nyert 216 milliót a Skandináv lottón [2024-05-08]A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a május 8-án megtartott 19. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki: |
| Teljes a jubiluemi Rockmaraton fellépőinek listája, de lesz még itt valami... [2024-05-08]Méghozzá a Wacken Metal Battle Hungary döntője, hiszen megvan a 10 döntős zenekar és a nagy megmérettetésre május 26-án kerül sor a BARBA NEGRAban, ahol ezek a bandák küzdenek majd a trónért és a lehetőségért hogy hazánkat képviselhessék a legendás Wacken Open Airen.
[Dátum: 2024.05.04. 01:51] |
| Mefisztóland a Katonában [2024-05-08]Április 27-én mutatta be a Katona József Színház a Mefisztóland című előadást. A Dömötör András, Benedek Albert és Laboda Kornél által írt művet Dömötör András rendezte, aki már Berlinben is színre vitte ezt a darabot, ám a budapesti előadás egy kicsit más színezetet kapott. A Mefisztólandben ott van minden, amit ma itthon megélünk és átélünk |
| Nagy bajban van Tom Selleck: munkáért könyörög, különben elveszíti fényűző birtokát [2024-05-08]A baj nem jár egyedül: nemrégiben kelt szárnyra a hír, hogy súlyos szemproblémákkal küzd Tom Selleck, most pedig kiderült,hogy elvesztheti a legbiztosabb bevételi forrását. Ha a CBS televíziós csatorna vezetői nem gondolják meg magukat, és |
| Milliárdokat költ a kormány a kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntők megrendezésére [2024-05-08]Varga Mihály, Rogán Antal és Szalay-Bobrovniczky Kristóf is megkapta a feladatát. |
| Kaiser Ferenc: Az ukrán katonák mentálisan elfogytak [2024-05-08]A Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével az orosz és az ukrán haderő állapotáról, valamint az eszkaláció lehetőségéről is beszélgettünk. |
| Minden lakásban fellelhető, mégsem tudjuk, hogy emiatt haldoklik a wifink [2024-05-08]Magunkat látjuk benne, de nem bennünk van a hiba. |
| Second hand mini SUV-ok: a Ford EcoSport és az Opel Crossland előnyei, hátrányai és használtautó-piaci árak [2024-05-08]Gazdaságos, megfizethető és szerethető: a kis SUV-kategóriában ma már nagy a választék használt autók terén. Itt van három mini terepjáró, amelyet érdemes szemügyre venni. |
| Több mint 10 milliárdot pumpált bele az állam, mégis bezár a nagy reményekkel indult magyar cég [2024-05-08] A csornai napelemgyár tulajdonosa már márciusban állásidőre küldte a dolgozókat. |
| Kitört az Ibu vulkán Indonéziában [2024-05-08]A hatóságok óvatosságra intették a környékén tartózkodókat. |
| Pogány Judit: [2024-05-08]Pogány Judit a fenntarthatóságról beszélt az egy műsorban, amelyben elárulta, hogy már 15-20 éve nem vesz magának új ruhákat. Hozzátette: úgy gondolja, nem is nagyon fog. A téma kapcsán elárulta, hogy a színházban is rendszeresen |
| Scond hand mini SUV-ok: a Ford EcoSport és az Opel Crossland előnyei, hátrányai és használtautó-piaci árak [2024-05-08]Gazdaságos, megfizethető és szerethető: a kis SUV-kategóriában ma már nagy a választék használtautók terén. Itt van három mini terepjáró, amelyet érdemes szemügyre venni. |
| Árfigyelő: mutatjuk a legjobb akciós élelmiszerárakat május 9-től [2024-05-08]A magas élelmiszerárak miatt továbbra is megéri figyelni az akciókat. A Blikk Árfigyelő rovatával ehhez nyújt segítséget. |
| Isteni beavatkozásra van szüksége? Rendeljen imát applikációval! [2024-05-08]A hívő hinduk applikáción keresztül is elérhetik az isteneket: megbízhatnak egy papot, hogy imádkozzon értük. A katolikusoknál például a Click to Pray alkalmazás a pápa digitális imaközössége. |
| Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai [2024-05-08]
Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és... |
| Alig ért haza, máris belevetette magát Tilla: "Ezt ideteszem, azt odateszem" [2024-05-08]Imádja az ilyen csendesebb időszakokat is. |
| Nem szerezték meg a hiányzó olimpiai kvótákat a magyar női kajakosok Szegeden [2024-05-08]Négy versenyzővel kell majd megoldani a három számot Párizsban. A hollandoké lett a két indulási jog. |
| Újabb dolgokat vesz ki termékei dobozából az Apple, lassan annak is örülni kell, hogy maga a termék benne van [2024-05-08] Az iPhone-ok után az iPadek dobozait is zsugorítani kezdte az Apple, hiába keres már a vásárló bennük matricát vagy hálózati töltőt. |
| Elolvadunk, már térdel, úgy hívogatja a család kutyusait a kicsi Kamília. Hosszú Katinka kislánya annyira mozgékony és ügyes [2024-05-08]A két eb pedig annyira szeret Katinkát is. |
| Megoldotta a rendőrség, hogy a Budapestre látogató Hszi Csin-ping véletlenül se láthasson tibeti zászlókat [2024-05-08] Addig tologatták a tüntetéseket, hogy a kínai elnök maximum akkor láthatta volna őket, ha sétára indul Budapesten. |
| Nagy dobással érkezik a Westendbe a tavasz legnagyobb sneaker ünnepe [2024-05-08]A Westend Sneaker Days május 10. és 12. között parádés programsorozattal várja a rajongókat |
| Rendkívüli kormánybejelentés a benzinárakról [2024-05-08]Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter szerda kora délután a hazai üzemanyagárakat érintő kormányzati döntésről tájékoztatta a nyilvánosságot. |
| Több száz spanyol startupot haragított magára a Microsoft [2024-05-08]A spanyol startupokat tömörítő szervezet panaszt nyújtott be a redmondi óriás ellen a felhőszolgáltatások piacán tanúsított versenyellenes gyakorlatok miatt. |
| Hatalmas fekete lyukakat látott meg a James Webb űrteleszkóp 13 000 000 000 fényévre [2024-05-08] A tudomány számára rejtély, hogy az ősi fekete lyukak miként válhattak rövid idő leforgása alatt ennyire hatalmassá. A válaszhoz a James Webb űrteleszkóp mérése viheti közelebb a tudósokat. |
| Sokat segített az atlasz, de a térképes feladatoknak így sem örültek a diákok a töriérettségin [2024-05-08] Volt akinek a feladatsor, míg másnak az esszék jelentettek nagyobb fejtörést. |
| Nyakatekert logikával döntött úgy egy férfi, hogy agyon kell lőnie a szomszédja gyöngytyúkját [2024-05-08] Közérdekű munkára ítéltek egy légpuskás lövöldözőt, aki azon dühödött be, hogy a szomszéd baromfi akár meg is dézsmálhatta volna a bevetett ágyásait, már ha be lettek volna egyáltalán vetve. |
| Megduplázódott a kínaiak száma Magyarországon - ez már több fontos gazdasági partnerségnél [2024-05-08]Hszi Csin-ping kínai elnök a franciaországi és szerbiai hivatalos látogatásokat követően, május 8-10. között Magyarországra érkezik. A gazdasági kapcsolatok ugrásszerű növekedése mellett figyelemreméltó, hogy egyre erősebb a kulturális és oktatási háló szövődik a két ország között. |
| Ez meg mi volt? Pucér altesttel rohangált a színpadon az Eurovízió elődöntőjében a finnek sztárja: sokkolta a közönséget [2024-05-08]Az idei Eurovíziós Dalfesztivál május 7-én, kedd este startolt az első elődöntőjével, melyben számos extrém produkciót láthattak a nézők, köztük a finnek képviselőjével, aki látszólag pucér altesttel rohangált a színpadon, azonban a szokatlan hatástól az ír énekes előadása sem maradt el. |
| A Facebookon gyűjtenek hiú ábrándokat kergető ügyfeleket, vigyázni kell velük [2024-05-08]A pénzünk bánhatja. |
| Gyönyörű színésznő Lando Norris barátnője: a Forma-1 pilótája portugál nőt szeret [2024-05-08]Lando Norris és barátnője, Margarida Corceiro nem verik nagy dobra a kapcsolatukat. |
| Vajon miért zavarja ennyire a magyarokat, ha valaki gazdag? És hogy lehet leküzdeni az irigységet? [2024-05-08]A pszichológus szerint az irigység nem attól függ, hogy valaki szegény vagy gazdag. |
| Orbán Ráhel nyilvánossá tette az Instagramját: soha nem látott fotók kerültek napvilágra [2024-05-08]Orbán Ráhel meglepő lépéssel indította a szerda reggelt: nyilvánosra állította az Instagram-profilját, így most már mindenki böngészheti az általa megosztott fotókat. Orbán Viktor legidősebb lánya leginkább a munkájával kapcsolatban vagy a gyermekiről oszt meg tartalmat, de nem tűnik túl aktívnak a közösségi médiában. |
| Elvették a koronájukat, elűzték őket, és most milliárdosokként hódítják vissza országukat [2024-05-08]Románia folyamatosan pénzeli az ország egyik leggazdagabb családját |
| Padlót fogsz, ha meglátod! Marsi Anikóék megmutatták budapesti otthonukat [2024-05-08]A Tények műsorvezető és férje megmutatta a konyhát, fürdőszobáját, a nappalit és a hálószobát is. |
| Ennyit kell fizetnie, ha autósként nem tartja be Horvátországban vagy Ausztriában a szabályokat [2024-05-08]Ausztriában és Horvátországban bírságolják meg a leggyakrabban a magyar autósokat. |
| Menő okosórákat mutatott be a Huawei... és pár más izgalmas újdonságot is [2024-05-08]A Huawei komolyan gondolja, hogy a technológiai ipar közvetlen élvonalában versenyezzen annak ellenére, hogy sok helyen nem szívesen látott szereplő a világon. Legújabb innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit egy nagyszabású nemzetközi eseményen mutatta be Dubajban. A cég új termékei az elektronikus fogyasztási cikkek széles körét fedte le, de a legnagyobb érdeklődést az okosórák vonzották. |
| Itt vannak a történelemérettségi nem hivatalos megoldásai [2024-05-08]Kereszténység elterjedése, Hunyadi Mátyás, Erdélyi fejedelemség és angol alkotmányos monarchia. A teljesség igénye nélkül ezekkel a feladatokkal kellett megküzdeniük ma a középszinten történelemből érettségizőknek, most mutatjuk a nem hivatalos megoldásokat. |
| A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát [2024-05-08] Mostanában nagy az illegális forgalom a lengyel-belarusz határon, nemrég egy Lengyelországban büntetőeljárás alá vont bíró szökött át Belaruszba és kért menedékjogot Lukasenkáéktól. |
| Négy és félszer akkora profittal indította az Erste ezt az évet, mint az előzőt [2024-05-08] Jóval infláció fölött nőttek az Erste bevételei, míg a kiadásokat meg tudták fogni, az eredmény nagy profit. Igaz, lehetett volna kétszer ekkora is az eredmény, ha nincs a különadó. A lakosság már egyre bátrabban vesz fel hitelt, a cégek viszont óvatosak. |
| Veszélyben a négylábúak, nőtt a fertőzésszám [2024-05-08]A fertőzés a kutyák mellett a macskákat is veszélyezteti, de az emberre is átterjedhet. |